Egy időben egy neves pszichiáter doktornőhöz jártam kórlapokat gépelni. A pénz is kellett és nagyon érdekes volt a munka. A doktornő minden páciensét alaposan kikérdezte, rendkívüli memóriájával minden apró részletet képes volt fejben tartani. Rendkívüli nő, mélységesen tisztelem őt, de ez egy másik bejegyzést érdemelne.
Betegei nagyrészt középkorú emberek voltak, főleg neurotikus tünetekkel. Erre mondom én azt - mármint a neurotikus emberekre - hogy ők azok akik nem tudnak élni. Nem tudnak túllépni sérelmeken, korlátokon, nem tudnak elengedni, spontán módon reagálni, kapaszkodnak mindenbe ami megvan. Nem engedik el a régi dolgokat, nem kockáztatnak. Nem egyszerű dolgok ezek, tudom. Ami megdöbbentő volt számomra a sok sok élettörténetet hallgatva, hogy szinte minden baj gyerekkori traumákra volt visszavezethető. Rossz gyerekkora, bántó szülőkre, el nem ismertségre. A régi anyák, apák már nem is élnek, de vajon sejtették-e életükben micsoda tragédiákat okoztak gyerekeiknek? Alapvetően azt gondolom, minden szülő jót akar, de nem mindegy milyen módszerekkel. Látok fiatal, és kevésbé fiatal anyákat, gyerek és gyerekebb sarjakat, nevelni, nevelődni. Fura látni az összefüggést, hogy mi mit okoz. Viszont ha nem változnak a dolgok, 100 év múlva is lesz mit gépelgetnem.
Pár elrettentő példa:
- Ott kezdődnek a bajok, ha eleve nem akarta az egyik szülő a gyereket. A nyomorultja zsigereiben érzi az elutasítást, nem tudja mire vélni, ezért önmagában keresi a hibát.. Ha szebb lenne, vagy okosabb talán változnának a dolgok. Keresi a szeretetet, figyelmet de nem kap. A kényszer, hogy teljesítsen, a vágy hogy szeressék végigkísérni az életét.
- Ha nem ilyen nemű gyereket akartak. A képlet hasonló, és csak fokozódik, ha van ellenkező nemű "bezzeg" testvér. Ráadásul a rossz nevelés hatására egy életre lesz kit utálni. A másik gyerek meg attól szenved majd, hogy nem érti miért nem lehet jó a kapcsolata testvérével.
- Sok negatív mondat, tiltás. "Kedvencem" elvált szülőknél az olyan vagy mint apád/ anyád - mondat. Ezzel ügyesen determinálhatjuk a rossz tulajdonságok erősödését, az önbizalom jelentős csökkenését és jó eltávolíthatjuk magunktól a gyereket. Az el nem fogadást, a nem tartozom sehová érzését is gyorsan kialakíthatjuk benne. Tiltásainkkal elbizonytalanítjuk önmagában, növeljük benne a dacot és a haragot irányunkban.
- Ha becsméreljük külsejét, lefitymáljuk tulajdonságait, nem ismerjük el teljesítményét. Mindannyian szenvedtünk a külsőnk miatt. Elég vacak érzés, ha erre még rátesznek egy nevelési célzatú megjegyzéssel. Beleég az ember lelkébe a mondat.
- Ha tettleg, fizikailag bántalmazzák. Egy hatvan éves férfi ma is élénken emlékszik arra, mikor apja, egy erős, szigorú bányász ember egy éjszakára kizárta a kutyaólba félős fiát, hogy embert faragjon belőle. Ez olyannyira sikerült, hogy gyermeke egy életen át csak televízió mellett tudott elaludni, klausztrofóbiás, sokáig bevizelt.
- Ha nem töltünk vele időt, nem szánunk energiát arra, hogy igazán megismerjük, dicsérjük, foglalkozzunk vele. Ha nem érdemeljük ki bizalmát, hogy nem vagyunk jelen, nem tudja velünk megosztani érzéseit, gondolatait, titkait. Soha nem értett meg az anyám.. - Ugye, ismerős mondat?
Kedves Szülők! Ha belenézünk a "tükrünkbe" pontosan tudjuk milyen csomagot kaptunk a saját szüleinktől. Érdekes lenne pár év múlva egy pszichiáternek elmesélni?? Nem kell mellébeszélni, nem kell finomítani, letagadni. Nyilván ők sem voltak tökéletesek. Viszont végig gondolhatjuk tetteik, szavaik milyen hatással voltak az életünkre. Mérlegelhetjük mit akarunk ebből tovább adni, mi érték, és mit kerüljünk el.