Egy asszony élete

Szociális munkásként, nővérként, nőként sok nővel állok kapcsolatban. Kiöntik a lelküket, mesélnek, látom élni őket. Döntenek jól, rosszul, tanácstalanul látva saját életüket. Bárcsak lenne egy nőci-képző, ahol sok-sok tudást kapna az ember lánya...talán kicsit segíthetek... Az oldalon saját élmény, tapasztalat, barátok, ismerősök, kliensek élettörténetei találhatók. Örömmel fogadok hozzászólást, véleményt, kérdéseket! :) Szép napot Olvasóim!

Friss topikok

  • isabella24: Jaaajjj Istenem...emlèkszek erre a papikàra :-( Tőletek Az őrzőből aztàn hàtrakerült hozzànk a Kr... (2014.10.05. 18:39) Ígéret...
  • DocBulywood: @Tidna: Ez mind igaz. A kezdeti csalódások viszont olyan falat emelnek, amit egy "normálisnak" n... (2014.08.18. 22:13) Okosan válasszunk...
  • isabella24: Ez ìgy volt sajnos valóban....azt hitte ciki lesz előttünk ha kedves a mamàval....pedig pont Az el... (2014.07.13. 23:19) Kedvencem a pszichiátria II.
  • Tidna: @Pixynor: ... vagy valaki elmesélte neki... Köszönjük...nem véletlenül lett így megírva ;) (2014.07.02. 22:08) Volt férjemnek köszönöm!

Volt férjemnek köszönöm!

2014.07.01. 09:55

szerző: Tidna

Tudja, nyolc éve váltam el tőle. Nagy szerelem volt a miénk. Nem érdekelt, hogy van már két gyereke, nem érdekelt, hogy gyakorlatilag egy kézitáskával költözött hozzám. Az első férfi volt az életemben aki engem akart... nagyon akart. Jött elém munkába, hazakísért, álldogált órákig az ablakom alatt, csokit hozott. Jó képű volt, magas, erőteljes .. simán elvitt a nyakában ötszáz métert a nagyanyámtól a házunkig. Csak kicsit zavart, hogy leendő anyósom megkérdezte mit akarok a hülye fiától és hogy biztos benne hogy ráfázom vele. Igaz ivott. Azt hittem azért mert nem volt aki szeresse idáig, azt hittem nem hittek, bíztak benne, mindenki félre ismerte, nem értették meg, és ezt nem bírta elviselni. Na, majd én bebizonyítom milyen ember tud ez lenni, ha van aki támogassa!  Hamar teherbe estem, egy  lányunk és két fiunk született. A férjem vállalkozó lett, én gyes alatt maximálisan mellette voltam, vele dolgoztam. Az első öt év egész jó volt. Szerettük egymást, jöttünk-mentünk. Talán nem kellett volna gyereket vállalni. Nehezen viselte, hogy már nem ő az első a szívemben a gyerekek születése után. Gyakran kimaradt, ivott, játékgépezett. Volt rendőrségi ügye is, elvették a jogosítványát. Veszekedtünk, ígérgetett, kibékültünk, majd újra hazudozott. Nem arra készültem, hogy egyedül neveljem a gyerekeimet, vártam, hittem, remélem.

Szép lassan, fokozatosan eltávolodtunk egymástól. Visszamentem dolgozni, tanultam, gyereket neveltem. Borzasztóan rosszul tűrte, hogy számomra kinyílt a világ, hogy változom. Féltékenykedett, gyanúsított, kémkedett utánam. Tartottam a kiszámíthatatlanságából, a bosszújától. Hiába próbáltam beszélni vele, már nem értettük egymást. A dolgok egyre rosszabbul mentek. Kezdtem megalázónak, kínosnak érezni, hogy hozzá tartozom. Lejáratott a barátok előtt, nem törődött a gyerekekkel. Ha mégis, abban nem volt köszönet. Nem ilyen apát képzeltem nekik és nem ilyen férjet magamnak.

Az utolsó együtt töltött év nagyon kemény volt. Munkahelyéről kirúgták, külföldre ment dolgozni, ott verekedésbe keveredett ezért hazaküldték. A gyerekek már kamaszodtak, és egyre többször beléjük kötött. Az ital egy szörnnyé tette, a személyisége, amibe beleszerettem rég nem volt sehol. Egy ideje már nem akartam harcolni vele, csak megszabadulni tőle. Persze, válni, elköltözni nem akart. Nem értette, miért vagyok boldogtalan, elégedetlen. Szerinte mi teljesen normális boldog család vagyunk.

Hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban? Nem is tudom... Soha nem segített senki a vele való problémáimmal kapcsolatban. Sem a családom, sem intézmények, hivatalos szervek.. Talán jól álltak a bolygók akkoriban, vagy az én fejemben érett meg a helyzet a változásra, változtatásra. Talán, hogy kamaszodtak a gyerekek, volt munkám, vagy nem tudom.. Inkább az, hogy nem akartam tovább így élni, annyira elegem volt, hogy tudtam vagy megölöm, vagy kirakom az életemből, de elég! Léptem. Kitettem a lakásból, vállalva, hogy zaklat, hogy elkapja a gyereket a ház előtt, hogy telefonon hívogatja őket, és engem szid nekik. Szörnyű időket éltünk át. Féltünk, a fiam megbukott. Nagyjából egy nagyon durva évünk volt. Túléltük. Két helyen dolgoztam, suliba jártam, küzdöttünk mindennap. Gyerektartást nem fizetett NEKEM. Nem fogta fel, hogy saját gyerekeit nem támogatta. Közölte, hogy oldjam meg, én akartam ezt a helyzetet. 

Embert próbáló idők jöttek. Talpon kellett maradni, gyereket neveli, számlákat fizetni, és valahogy élni a saját életemet is. Nem volt könnyű. Rengeteg időt kellett fordítanom a gyerekeimre. A lelkükre, fájdalmaikra, mindennapjaikra. Így utólag nem is értem, hogy tudtam mindezt keresztülvinni, de sikerült.

Nagyon ritkán találkoztunk, tudtam hogy párkapcsolatban él. Ez megnyugtatott. Van aki szereti, van aki törődik vele, nem minket zaklat. Nem tudom hogy telnek a mindennapjai, de hála Istennek ez már nem az én gondom.

Képzelje, tegnap feljött meglátogatni a gyerekeit. Ittas volt szokás szerint. Nem dobtam ki, meghallgattam. Azt mondja elvan, majd lassan sorolni kezdte sérelmeit. Nem látogatják a gyerekek, beteg. A szép az volt, hogy élete rossz irányba alakulásáért még mindig mást hibáztat. Nem sértett meg, nem bántott meg, csak elgondolkoztam. 

Sok mindent köszönhetek neki. Hülyeség? Lehet..de azért elmondom Önnek mire gondoltam.

1. Naiv, kis hülye álmodozó lányka voltam...ő gyakorlatias, talpraesett. A közösen eltöltött idő alatt megtanultam tőle rengeteg tevékenységet. Fiús dolgokat, apró javítások, stb.

2. Nagyon fifikás gondolkodása volt, sok dolgát át sem láttam eleinte, de aztán hatalmas rutint szereztem az hazugságok felismerésében, magyarázat gyártásban.

3. Megtanultam mellette, hogy szenvedélybeteg emberrel lehetetlen őszinte kapcsolatot kialakítani, nem lehet  rávenni a felelősség vállalásra ha magától nem akarja. Ugyanígy megmenteni sem lehet senkit.

4. Megtanultam tervezni, apró léptekkel haladva építeni a saját életem. Szépen a háttérben...türelmesen készülve a "nagy szabadulásra".

5. Megtanultam felismerni a saját vágyaimat, ennek hangot adni, és ragaszkodni hozzá.

6. Megtanultam harcolni, kiállni magamért. Megtanultam küzdeni tudva, hogy csak magamra számíthatok.

7. Megtanultam, hogy lekicsinylő megjegyzéseit, becsmérlő szavait hogyan alakítsam át erővé, mely segítségével még inkább küzdeni tudok.

8. Köszönöm neki a gyerekeimet. Jó testi adottságaikat, és minden pozitív tulajdonságukat amit tőle kaptak.

9. Köszönöm, hogy erős, talpraesett nővé változtatott.

Sokáig, sokszor rágódtam azon, hogy jól döntöttem-e hogy kiléptem ebből? A gyereknek vajon milyen érzés apa nélkül felnőni? A szemükbe tudtam nézni, de vajon ők is úgy látták a helyzetet ahogy én?

Az elmúlt időszakban ritkán találkoztam volt férjemmel, de minden egyes felbukkanása, minden beszélgetés vele, hír róla megerősít abban a hitemben, hogy igen, nagyon jól tettem!!

Bennem már jó ideje béke van. :)

Címkék: család csalódás

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tidna.blog.hu/api/trackback/id/tr716458109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pixynor 2014.07.02. 21:56:23

Minden tiszteletem a főszereplő hölggyé. A magázódásból nem tudom hirtelen ez most a blog gazdájával megtörtént sztori, vagy valaki írta meg neki így.
Hatalmas tapasztalatszerzésen van túl, más tizedennyit nem tanult a házasságából. Gratulálok. És jól cselekedett.

Tidna 2014.07.02. 22:08:24

@Pixynor: ... vagy valaki elmesélte neki... Köszönjük...nem véletlenül lett így megírva ;)
süti beállítások módosítása