Aranygyerek II-vel pont azon szomorkodtunk, hogy milyen vacak a két nagy nélkül itthon, mikor elmesélte azt is, hogy akkor is vacak mikor én dolgozom. Utál egyedül lenni, kong az ürességtől a lakás, félelmetes a csend és félelmetes az iszákos szomszéd ordítozása is. Nagyjából két hónapja már alig futottunk össze. Nekem a munkahelyek, neki a suli, a gyakorlat. Bevallom időnként onnan tudtam, hogy itthon járt, hogy megszaporodott a szennyes, vagy eltűnt a dugi csokim. Egy ritka alkalommal mikor mégis volt időnk beszélgetni elmondtam neki a nagy ötletet: - Fogadjuk örökbe egy kutyát! Így mindig vár minket haza valaki, nem leszünk egyedül, lesz kiről gondoskodni! Nem lepett meg, hogy helyből ugrott 1.20 - t a hírre. Azért a részleteket pontosítottunk. Ki mikor viszi le, ha itt lesz, vissza nem adjuk, stb. Ez komoly, hosszú évekre szóló döntés. Javasoltam, hogy aludjunk rá egyet, de nem volt erre szükség, kell a négylábú és kész! Szerencsére az eb beszerzését rám bízta - pontosabban nem erősködött, hogy ilyen, vagy olyan legyen.
Rendes falusi lány létemre szégyenletes módon nem nagy és erős házőrzőt választottam, hanem egy közepes méretű, kis vidám, gyűrött fejű keveréket. Hogy találtam rá? Hát a neten. Nem volt konkrét elképzelésem a fajtát illetően, "szerelem első látásra" érzésre vágytam, tudtam, hogy ha meglátom, tudni fogom, hogy ő kell! A menhely honlapján ebem testvérének fotója volt kitéve, telefonáltam, kiderült, hogy van más érdeklődő, családi házban élő pár, nagyobb az esély, hogy ők kapják meg. A menhely vezetőjének elmondtam, hogy kirepült a két nagy gyerekem, majd megveszünk a kicsivel, és bár tömbben élünk, nagyon szeretnénk megkapni a kutyust! Visszahívást ígért. Egy óra múlva hívott, a kutyát elvitték, egy újabb óra elteltével a hölgy férje telefonált, hogy két kiskutyát tett az utcára a régi "gazdi" és megtalálták a másikat kell-e? Naná! - feleltem. Már indultunk is érte. Kis gyűrött, reszkető gombóc, ki a chippeltetésben a Csetresz nevet kapta. Anyja shar-pei, apja jack russel terrier. Boldogan cipeltük haza. Kapott kispárnát, kistányért, nyakörvet vagány kendőcskével. Próbáltam ismertetni vele a ház szabályait, miszerint legyen jó kutya, éjjel lehetőleg aludjon, megmutattam mi az ő területe és mi az enyém. Nézett a nagy barna szemeivel, és egészen konkrétan tojt a szabályaimra, az "én" területemre, a hall méz színű parkettájára. A hangját csak másnap hallottuk, mikor ráejtettem a fejére Aranygyerek II fél pár bakancsát. Rendes volt, nem állt bosszút, sem rajtam, sem a lábbelin.
Figyelmünk nagy részét lekötötte, volt, hogy kétszer reggelizett, mert Aranygyerek II és én is megetettem. Volt miről csevegnünk, még inkább siettünk haza, gondos szülőként működtünk együtt a nevelésében. A fiam vigyorgott mikor éjszakás műszakba mentem...azt hiszi nem tudom, hogy ezen alkalmakkor még együtt is aludtak.
A nagyok? Először megdöbbentek.. - Anya, kutyát? Hogy - hogy meggondoltad magad? Mindig azt mondtam, hogy kutya tömbbe nem való, de igen, ez most más. Ez már felelős kutyatartás.
Nézegették skype-n hogy eszik, alszik, milyen édesen bújik az ölünkbe. Aranygyerek I többször telefonált is Londonból, hogy napra kész legyen a kutya fejlődését illetően. Teljesen felvillanyozódtak, a kedvük is jobb lett a távolság ellenére. Nem mondom, hogy miatta jöttek haza .. de, hogy közre játszott benne abban biztos vagyok. :)
Először Aranygyerek I, majd Nagy És Okos Nővére költözött haza. Egy nap össznépileg levittük együtt sétálni az ebet .. Csetresz büszkén vonult előttünk - már csak hogy egyértelmű legyen ki a falkavezér. :) A fiúk elkezdték egymást kergetni, futottak szanaszét, Csetresz utánuk loholt, és méltatlankodó csaholással próbálta vissza, hozzánk terelni őket. Tökéletesen igaza van, legyünk csak egy kupacban. :)
