Egy asszony élete

Eldöntöttem... majd három év után befejezem, kilépek ebből az egész katyvaszból...Ismét beleestem a hibába...túl gyors kötődés, túl gyors szerelembe esés...amikor az elképzelt ideál ruhája annyira de annyira pontosan illik a megismert fickóra azt hittem - valljuk be nem először - hogy, na most aztán megvan az igazi. Ragyogó humor, szinte belelát a fejembe, még azt is hamar észreveszi, hogy micsoda falazattal védtem eddig magam...Igaz, kevés találkozás, kevés együtt töltött idő, gyakorlatilag semmi közös élmény, a napi telefonos csevely és sms üzenet mellett maradt a vágyakozás, az otthon ülés, az ábrándozás, és újabbnál újabb fantasztikus tulajdonságok ráaggatása a távollévő másikra. Főleg, mert úgy érzem, figyel rám, különben honnan tudná, hogy várom, hogy milyen zenét, filmet szeretek, hamar megjegyzi mi a kedvenc versem - jé az övé is az! :) Az vesse rám az első követ aki hasonló szituban ne szédülne bele ebbe az egészbe...már attól borzongtam, ha meghallottam a hangját, ha hozzámért szinte elájultam..annyit életemben nem takarítottam a lakást mint mikor rá vártam, nem készülődtem anyit randira mint mikor neki, az ő látogatására készítettem fel magam...szerettem volna, ha minden tökéletes...szerettem azokat a pillanatokat...a gyomrom összeszorult mikor csengetett...ajtót nyitva szemébe néztem, és megszünt minden más...szerettem ha összeér a testünk, szerettem eggyé válni vele, szerettem neki adni magam...a szenvedély sosem csitult...de...nem tudom mikortól lett más, azt hogy mitől azt igen...a kevés idő, hogy folyton rohant, hogy alig volt velem, hogy a forró éjszaka után a hajnal hűvösében már mennie kellett...megfosztott magától...mintha egy éhezőnek csak falatok jutottak volna..mikor elment ezer éves fáradtságot éreztem...kínlódást nélküle...ha jött alig akartam aludni, hisz úgy még gyorsabban ment az idő...nem értettem neki ez hogy lehet elég..miért nem akart többet, hiszen láthatóan ő is jól érezte magát velem. Mesélt az életéről, magyarázott megromlott kapcsolatáról, gyerekeiről anyjáról...szép kerek családi élet esett szét és ült a romokon...nem értettem miért nem lép..én anno megtettem, nem birtam elviselni az akkori helyzetet és mindent megtettem, hogy felszámoljam és újat kezdjek. Nem beszélt sokat, de minden találkozáskor előjött így vagy úgy a dolog. Kíváncsi voltam, szerettem volna megismerni a gyerekeit, az anyját...de hiába említetttem többször nem reagált erre...a lila köd ritkult...egyre gyakrabban éreztem hogy valami nem stimmel, nem haladunk, nincs előre lépés..ha velem volt, úgy tűnt szenved, hogy nem maradhat, mennie kell..de nem kaptam helyet a családjában, az ottani életében nem voltam jelen. Időnként szóba került Judit...olyankor a gyomrom görcsbe rándult, a köztünk lévő érzelmek ellenére egyre erősödött bennem a meggyőződés, hogy sosem fog elszakadni tőle, ezer és ezer folyondár köti oda, hozzá...többször akartam véget vetni már ennek az egésznek amikor távol volt...amikor velem, akkor mindig történt valami ami azt erősítette, hogy ne engedjem el, dolgunk van egymással. Jártam meditálni korábban, egyik alkalommal - előző nap küldtem el őt - Isten országába vitt minket lelki vezetőnk, ott az éden kertben sétálva vártam, hogy jöjjön valaki, közben gyönyörködtem a tájban...erre megjelent a kedvesem...fehér ruhában, mosolyogva...átöleltük egymást és úgy éreztem, hogy soha nem akarom elengedni annyira szeretem őt..kibékültünk persze, de gondolatban adtam időt a változásra, arra, hogy alakuljon valami...de az égvilágon semmi nem történt...bíztam benne, nem gondolom, hogy nem volt őszinte, de nem lépett, nem volt ereje vagy nem tudom mije kellett volna, hogy legyen..be kell látni a sors nem hagyja ezt az egészet kiteljesedni... a sokadik "nem tudok jönni" után, azt mondtam elég...nem bírok többet várni, nem akarok tovább jó képet vágni olyasmihez ami nagyon nem tetszik már..hiába szeretem a kis független önálló életemet  igazi társat akarok! Belemásztam és benne ragadtam egy nagyon méltatlan helyzetbe..megalkudtam sok dologgal amivel nem kellett volna. Mennyi fájdalmat takaríthattam volna meg, ha az első nagyon nem tetsző dolognál elköszönök..igaz, rengeteg élménnyel, érzéssel, örömmel lettem volna szegényebb..A mérleg nyelve elbillent...