Egy asszony élete

Nehéz embert szeretni nem könnyű. Lehet a fiad, apád, párod, barátod.... megőrjít mégis küzdesz. Érzed a távolságot, az értetlenséget, minden feszültségoldó gesztusod lepereg a másik páncéljáról. A sokadik kört futod vele, magyarázol, érvelsz, ésszel- értelemmel operálsz... mindhiába. Csak nézel döbbenten ki ez a másik? Nem ismered ezt az embert .... nincs közös pont ahol találkozhatnátok... A helyzet elkeserít, végül benned marad mondanivalód maradéka, hiszen rájössz, hiába beszélsz, a füle is csukva, és a nyelv sem közös többé. Nem is érted miért tartottál ki eddig, miben reménykedtél, mi tartott életben, mit akarsz tőle egyáltalán? Hiszen nem figyel rád, értetlen, szemében ellenállás és tagadás. Két külön világ lettetek. Visszavonulsz. A magány perceiben végig gondolod még egyszer a történteket. Igen, mindig Te voltál aki megértette, aki tudomásul vette és tolerálta a hangulat ingadozásait,az elveihez való ragaszkodást, a görcsös megfelelni akarását. A felét nem értetted a miértjeinek, de támogattad, magad sem érted az okát. Már azon töprengsz, szereted-e még egyáltalán? Vagy felemésztette az érzelmek skáláját a vele töltött idő? Mikor magányos harcát vívta a láthatatlan ellenségekkel és sosem talált embert aki értette, vagy mellé állt volna? Fene nagy önzésében észre sem vette, hogy ott voltál... hogy meghallgattad, támogattad, szeretted... igen.. múltidőben...Nagy levegőt véve rájössz, hogy már elmúlt.. nem szereted... nem is akarod szeretni már, mert nem tudsz mit kezdeni vele.... Elkopott, eltűnt a varázs, a MI érzése... Ez már két külön élet.