Idős, 92 éves bácsit vártunk az Intenzív osztályról, gyógyszeres öngyilkossági kísérlete volt. Laci bácsit fekve szállította az OMSZ, áthelyezték a kórházi ágyra, nekiláttam kitölteni a dokumentációját. Volt pár olyan kérdés, amit tőle kellett megtudakolnom, óvatosan közelítettem meg az ágyat amin a csont és bőr idős férfi feküdt. Meglepetésemre nem volt annyira rossz állapotban amire számítottam. Köszöntöttem és kezdtük a rutin kérdésekkel. Neve? Hol lakik? Tudja- e hogy hol van most? Laci bácsi teljesen képben volt mindennel, választékosan, szép kerek mondatokban válaszolt a kérdéseimre. Érdekelni kezdett a kis öreg, elszégyelltem magam, hisz érkezése előtt még poénkodtam magamban, 92 éves, öngyilkos? Miért ilyen türelmetlen? 

Laci bácsi mesélni kezdett.. nem tud rendesen járni, nem bírja a csípője a terhelést. A mamának a térdei fájtak, de meghalt a szegény fél éve.  A fiánál és annak családjánál éltek, a mama elment, ő menni akart utána.. Miért?

Mert tett egy ígéretet, pontosabban mindketten tettek... A mama térde rossz volt, hiába járt kezelésekre nem javult, Laci bácsinak pedig a forgója mondta fel a szolgálatot. Volt orvosnál Pesten, majdnem kapott csípőprotézis beültetést, de összeült az orvosi bizottság és mivel csak 80 éves korig támogatják - engedélyezik a műtétet, hiába volt makk egészséges elutasították. 87 éves volt akkor. Sokat ücsörögtek a mamával a szobájukban, régi emlékek ködében egymás kezét fogva. 62 boldog esztendőt töltöttek egymással jóban-rosszban. Egy csendes estén megígérték egymásnak, hogy bármelyikük megy el előbb, a másik gyalog kimegy hozzá a temetőbe.

- Tudja nővérke, a mama ment el előbb és én ki akartam menni hozzá, ahogy megfogadtam...a menyem vén bolondnak néz, a fiam ugyan kivitt párszor autóval, de ez nem ugyanaz! Nekem gyalog, a magam erejéből kell megtennem azt az utat, ahogy ígértem a feleségemnek!

Laci bácsi zsebébe nyúlt elővett egy kis személyigazolvány képet, ami egy kedves, mosolygós idős asszonyt ábrázolt. Ráncos kezében tartva nézegette, forgatta... újra emlékezett:

- Egy szép délután felöltöztem, fogtam a botom és neki indultam. Szép nagy a mi falunk, hosszú út vezet a temetőbe, ahogy elindultam, bottal, szép lassan, megláttak, hívták a menyem telefonon, beárultak neki.  Jöttek is a fiammal, kiabáltak velem, autóba tuszkoltak és azóta bezárták a kaput ha elmentek otthonról, nehogy újra elinduljak.

- Mondja, hát milyen ember vagyok én, hogy nem tudom teljesíteni amit ígértem? Nem tudtam mit csinálni, fogtam az összes gyógyszert amit felírt az orvos és bevettem szégyenemben.

Vigasztalni próbáltam, az akkor más síró bácsikát. A jó Isten és a felesége is elnézi talán, hogy ilyen állapotban nem teljesíti amit vállalt, a mama már várja őt, és megbocsátotta a be nem váltott ígéretet. A kis öreg hajthatatlan volt, nem sikerült megnyugtatni. Elmondta még, hogy a fiának hiába mondaná ezt, nem értené meg. Senkivel nem tudott erről a dologról beszélni. A másik fia Pesten él, ritkán jön, az unokák külföldön dolgoznak.

Újabb beteg jött, elterelődött a figyelmem, de este itthon munka után, gondolatban tervet szőttem...felmegyek éjjel a kórházba, kihozom Laci bácsit, elmegyünk a falujába és végig gyalogoljuk az utat. Szerintem még egy- két kolléga is segítene támogatni őt. Elhessegettem a gondolatot, elképzeltem a dühös család haragját, veszélybe sodrok egy idős embert...Elképzeltem mekkora sztori lenne, a kórházi nővér beteget lopott...a kirúgáson túl még a szakmámtól is  eltiltanának. Természetesen nem mertem ezt kockáztatni, de folyton Laci bácsi járt az eszemben. Talán szólhatnék a fiának, elmesélhetném neki amit Laci bácsi mondott, hátha megértené, hogy mennyire fontos ez a temetői séta az édesapjának... Egyszer láttam a fiát, hát nem volt túl kellemes jelenség...nem szóltam neki. Eszembe jutott a megoldás. Éjszakás műszakban meglátogatom Laci bácsit, megfogom a kezét, és gondolatban tesszük meg az utat...elmondhatná milyen a faluja, milyen házak előtt kell elsétálni amíg a temetőhöz érünk. Milyen virágok nyílnak az út mentén, milyen a kápolna...és szép lassan odaérnénk...talán bele aludna a beszédbe, és legalább álmában ott lehetne...megnyugodna...úgy érezhetné mégis csak megtette!

Mire legközelebb dolgozni mentem Laci bácsi neve már nem volt a beteglistán....a gyomrom összeszorult...

- A fia hazavitte...-mondják a kollégák...

Álmomban jó erőben van, kimászik a bezárt kapun, a házhoz visszafordulva nyelvet ölt a bent alvókra...lopva oson a temetőbe, ne lássa meg egy szomszéd sem. Ott már  várja a felesége, ücsörögnek a padon egymás kezét fogva...és Laci bácsi mosolyogva meséli neki, hogy verte át az egész világot, csak hogy láthassa őt!